12. bejegyzés…van amikor én sem birom…:)

Sokat írtam már arról, hogy milyen csodálatos érzés, hogy vagy nekünk…ezt fenntartom :)…de azért vannak nehéz pillanatok is…múlt pénteken kezdődött…

Mindig nagyon várom a péntek délutánt…Apa megjön és én egy kicsit fellélegezhetek. Oszlik a figyelem. Mert sokszor az a legnehezebb benne, hogy non-stop figyelnem kell. Mint egy jól képzett őrkutya. 🙂 Még ha alszunk is, én készen állok ugrani. Ha apa itthon van, egy kicsit takarékra állhatok…ezen a pénteken viszont később jött…túlóráznia kellett. Mivel az agyam nem erre számított, abban az utolsó 2,5 órában elkezdte felhasználni a tartalékaimat. Mire megérkezett teljesen elfogytam. Persze veled türelmes voltam…tartottam magam…az utolsó pillanatig énekeltem, játszottunk…Amikor belépett az ajtón, nem szóltam egy szót sem. A kezébe adtalak és magamra csuktam a fürdő ajtót. 2 perc múlva bekopogott, hogy azért a cipőjét és a kabátját leveheti? 🙂 Mondtam neki, hogy oldja meg, én is megoldom egyedül, naponta többször… Nem akartam bántani…tudom, hogy értünk él, és a legjobb apuka és férj…ezért vonultam el. Később, amikor megkérdezte mi bajom, akkor csak annyit kértem, hogy most hagyjon kicsit békén…nem volt mit megbeszélni rajta. Senki sem tehetett róla…

Általában szokott, de most a fürdés és a korai lefekvés sem segített, másnap is enerváltan keltem…Mondtam neki, hogy én ezen a hétvégén gondolkodni sem szeretnék, döntéseket hozni sem vagyok képes. Egész héten, napközben döntéseket hozok. Felelősséget vállalok. Vigyázok rád. Kitalálom mi legyen a reggeli, az ebéd, a vacsora. Mit csináljunk, hova menjünk. Mikor egyél, mikor aludj stb…Ki akartam kicsit kapcsolni.

Délelőtt be kellett mennünk Pestre. Ahogy elindultunk Te elaludtál az autóban. Gondoltam egyet és előre másztam…és akkor eltört a mécses…mondtam Apának, hogy fél éve nem ültem elöl, “a helyemen”…erre ő: “és még milyen sokáig nem is fogsz”…szuperül tud vigasztalni…:) nevettünk, illetve én sírtam és nevettem egyszerre. Olyan jó, hogy meg tud nevettetni. De aztán maradt a sírás. Ekkor megint megkérdezte, hogy “mi a baj Ercsike?”…Mondtam, hogy “semmi, csak most sírok egy kicsit…jól esik.” 🙂 Egyszerűen rám szakadt az érzés, hogy tulajdonképpen egyedül nevelek egy gyereket. Ami nem teljesen igaz, mert Ő is teljes értékű szülőként van jelen…amikor jelen van. De napi 11-12 órában egyedül vagyok. Se nagyszülő, se bébiszitter…Persze az lehetne, de nem akarom. Nem mártírságból, hanem egyszerűen nem akarok nélküled lenni. Kettős érzés. Elfáradok, kimerülök, de ha nem tudlak 5 méteren belül akkor már hiányzol. Nekem is meg kell ezt tanulnom, majd veled együtt, hogy van élet egymás nélkül is. 🙂

Egész hétvégén töltődni próbáltunk. Apa állta a sarat és hozta a döntéseket helyettem. Vasárnap délutánra lettem jobban. Aludtam egy nagyot, amíg ti kint játszottatok a nappaliban. Újra töltődtem. Kellett is, mert pár nap alatt annyi minden történt, hogy csak kapkodom a fejem. Arról írok legközelebb.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s