9. bejegyzés…Anyaként elanyátlanodva

A fekete-fehér képet tegnap reggel csináltam magunkról. Épp Dorkát sétáltattuk. Mindig küldök Istinek képeket. Ehhez most fűztem egy mondatot is. “El vagyunk anyátlanodva.” Kamilla is és én is…Egy percig így éreztem. 🙂

Hétfő este éreztem, hogy beteg leszek. Mindig tudom előre. Meg is van a pillanat, amikor megadom magam valami vírusnak vagy kórokozónak…ráadásul most kicsit akartam is ezt a betegséget. Vágytam Kamillával kettesben lenni, bekuckózni, egész nap csak egymásra figyelni. Kérdezhetitek, hogy miért kell ehhez egy betegség?! Nekem sajnos kell. Nem tanultam még meg, hogy ne kelljen. Nekem, aki úgy szereti a barátait, a vendégeit, mint a családját. Nekem, aki úgy járok babajógára és edzeni mintha kötelező lenne…Mindig is nagy volt a kötelességtudatom. Jól tanultam, sportoltam, 17 éves korom óta évközben is dolgoztam, suli mellett. A fizetésemből pedig nyelvvizsgázni mentem. Na persze megvettem életem első farmernaciját is. :)…de kanyarodjunk vissza. Nekem kellett ez a betegség, hogy lemondjam a programokat és magunkra zárjam az ajtót. Hogy lemondjam az edzéseket, a jógát, a barátlátogatást. Az elmúlt két napban maximum fél órát töltöttünk odakint. Egész nap játszottunk, bohóckodtunk, énekeltünk. Délutánonként pedig összebújva aludtunk. Ennél csodálatosabbat el sem tudnék képzelni…De itt ez a fránya betegség. Amikor egy felnőtt ember is ápolásra szorul. Arra, hogy kiszolgálják, levest főzzenek neki. Vagy arra, hogy napközben tv-t nézzen, csokit egyen és elengedje magát. Na ez az,amit most nem lehet. Életemeben először nem lehetek beteg. Itt ez a csöppség. Gondoskodnom kell róla. Egyedül vagyok. Persze Isti segít. Nem ment edzeni az elmúlt két napban, hogy haza jöjjön és segítsen. De reggel 6-tól este 6-ig én vagyok anya. Nincs illegális tv nézés. Non-stop figyelem van. Készenlét. Szórakoztatás. Pelenkázás. Babusgatás. Cicizés. Ha úgy látom el fog aludni, akkor az orromat sem fújom ki, nehogy felébredjen. Tüsszentésről nem is álmodom. 🙂 Tegnap este épp amikor letettem aludni, tüsszentenem kellett. Sprinteltem a fürdőszobába, magamra csuktam az ajtót és akkor mertem kiengedni…mint egy mini paródia. 🙂 Amúgy sem szeretek, de most tilos gyengének lenni. Pedig most jól esne…De amikor egy percre azt érzem, hogy sajnálni szeretném magam, akkor mindig arra gondolok, hogy mi lesz 3 gyerekkel, mi lesz ha betegebb leszek, esetleg ők is betegek lesznek. Akkor majd kinevetem ezt a múltbéli önmagamat, hogy egy pici náthától és egy pici babától ki akart bukni. 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s