7. bejegyzés…a változás

Drága Kamilla!

Ma a változásról írok Neked. Még csak 5 és fél hónapos vagy, de máris sok minden változott. Ahogy elkezdted megszokni az életet…ahogy megerősödött a pocakod…ahogy megindult a mozgásfejlődésed…ahogy elkezdtek kibújni a fogaid…mind-mind hozott magával változást.

Babakocsi vs. hordozó:

Az elmúlt két hétben rengeteget sétáltam Veled. Babakocsival. Ez az új kedvenced. Pedig nem így indult. Sokáig azt hittem feleslegesen vettük meg. Pár hétig használtam októberben, de nem szeretted. Néhány percig nézelődtél, aztán sírva fakadtál. Sokszor kivettelek. Egy kézzel toltam tovább. Aztán visszatettelek. Néztem az órámat, hogy hány perc után alszol el. 6-7-9. Általában ennyi kellett. Mondják sokan, hogy ez nem sok. De nekem rengeteg volt. 1-2 perc sírás után kiment az erő a karjaimból…szédültem…nekem is sírnom kellett. Szerencsére nem volt még pánikrohamom, de valahogy így tudom elképzelni. Olvastam egyszer egy tanulmányt, amikor szülőknek játszottak le gyereksírást, és a végén meg kellett tippelniük mennyi ideig tartott. Az eredmény az lett, hogy mindenki sokkal többnek érezte, mint amennyi valójában volt. Tehát biztosan nem én vagyok az egyetlen, aki ezt így éli meg. Ekkor kezdődött a hordozókendős időszak. A babakocsit pedig kerülgettük az előszobában.

Aztán történt két hete, hogy meglátogattuk Klaut, aki Laura születése előtti utolsó napjait töltötte. Két napot is vele voltunk. Nagyon vártuk már, hogy megszülessen. Gyönyörű idő volt, sétáltunk volna egyet, ezért elővettük Laura leendő babakocsiját. Vicceltünk vele, hogy majd te bemelegíted neki. Beletettünk, és elindultunk a kutyákkal. Nézelődtél, aztán szép csendben elaludtál. És így volt ez másnap is.

Épp ezekben a napokban cseréltem a rugalmas kendőt csatos hordozóra. Nem sikerült túl jól beállítanom, ugyanis miután levettelek, fájt a derekam. Gondoltam egyet az egyik délelőtt, és a hordozó állítgatása helyett , itthon is beletettelek a babakocsiba. Elindultunk Dorkával sétálni, és te pár perc nézelődés után megint elaludtál. És azóta is, minden alkalommal. Már több mint két hete. Napi 3-4 órát sétálunk. Hála az enyhe télnek, én is élvezem őket. Nem mellékesen, segít visszanyerni a régi formámat. Izomláz van a fenekemben. 🙂

‘Többemberes’ vs. ‘Mintagyerek‘:

Mikor megszülettél, olvastam egy könyvet. Fel voltak benne sorolva a babák típusai. Mivel akkortájt sokat sírtál, és folyton kézben voltál, besoroltalak a ‘többemberes baba’ kategóriába. 🙂 Elküldtem a típusokat Zsaninak, aki szintén ezt a kategóriát találta Rád illőnek. Sokszor nézett rám együttérzően, amikor itt voltak nálunk Zorával. Amikor elkapta egy kétségbeesett tekintetemet, még mondta is, hogy csodál, hogy így bírom. Akkoriban Zora evett, játszott és játék közben elaludt. Őt besoroltuk a ‘mintagyerek’ kategóriába. 🙂 Így utólag már nagyot mosolygunk ezen a kategorizálás dolgon. Mire három hónaposak lettetek, fordult a kocka. Te ‘mintagyerek ‘lettél. Ettél, játszottál, és kendőben vagy cicin gyorsan elaludtál. Ellenben Zora ‘többemberes’ lett. Nagyon sokat igényelte a törődést. Ha valami nem tetszett neki, akkor azt hangosan jelezte. Kellett is pár hét Zsaninak, mire felvette a ritmust…Megállapítottuk, hogy nem kategóriák vannak, hanem időszakok. Jobbak és rosszabbak, könnyebbek és nehezebbek…

Hasfájás:

Hasfájós voltál. Mindent megtettem volna, hogy enyhítsek a fájdalmadon. Amit valaha, valaki mondott, hogy fájhat tőle a baba hasa, azt én nem ettem. Persze olvastam cikket arról is, hogy nem megy át semmi a tejbe, de ki kockáztat egy síró baba mellett!? Én biztosan nem! 🙂 Ezért szép lassan kb. mindent kizártam az étrendemből. Nem ettem “laktózt tartalmazó tejterméket, hátha kevesebb lesz a laktóz a tejemben. ‘K betűset’, mert ezt nagymamáink is mondták már. Kígyóuborkát és szőlőt, mert vastag a héjuk. Paradicsomot, paprikát, savanyúságot, mert éghet tőle a gyomrod. Brokkolit, mert Ilon szerint Zoénak fájt tőle a hasa. Őszibarackot, mert szőrös. Citrusféléket, mert savat csinálnak. Hüvelyeseket, mert a héjukat nehéz megemészteni.” Azért tettem az egészet idézőjelbe, mert ez nem tudományos, csak feltevés, mások tapasztalata, véleménye. De nekem, mivel fájt a pocakod, szentírás volt. Szinte semmi sem marad. Hús, krumpli, tészta, rizs…Éljen a diéta. 🙂 Ráadásul nem vagyok egy nagy húsevő, ezért bajban voltam…Aztán egyszer csak jobban lettél. Először elhagytam a cseppeket, de az étrendemen még nem mertem változtatni. Karácsonykor voltam úgy először, hogy bevállaltam a töltött káposztát és vártam a hatását. És semmi. Azóta újra mindent ehetek, amit megkívánok…

Alvás:

Bár ezt már említettem az 1. bejegyzésben, de itt sem hagyhatom ki. Néhány hetes korod óta hatalmas nagyokat aludtál éjszaka. 7-8-9 órákat. Nagyon kipihent voltam. Este fél 10-10 előtt nem tudtunk ugyan lerakni, de utána aludtál, mint a bunda. Mindenki csak nézett rám nagy szemekkel, és irígykedve, amikor mondtam. Azt hittem ez már örökké így marad és én leszek a földkerekség legkipihentebb anyukája. Aztán egyszer csak, január elejétől elkezdtél éjjel is enni. 3-4 óránként. Először reméltem, hogy csak egy-két napig tart. De azóta is. Már másfél hónapja. Viszont sokszor le tudlak tenni már este 8-kor. Megszűntek a hosszú egyhuzamban alvások, kicsit nehezebben telnek az éjszakák, de cserébe megkaptuk az estéket kettesben Apukáddal. Kivéve, amikor lefekszem veled. 😀

Autó:

Az első 3 hónapban rettegtünk elindulni Veled autóval. Nem is mentünk, csak amikor muszáj volt. Ahogy, beletettünk az ülésbe, sírva fakadtál és addig sírtál, amíg el nem aludtál. Miután elaludtál nem lehetett megállni…Van egy szokásunk. Ha hosszabb útra megyünk, mindig megállunk egy benzinkúton és iszunk egy papírpoharas kávét. Ezt imádjuk. Mindig mondjuk előre, amikor tervezünk menni valahova, hogy “és megisszuk a papírpoharas kávénkat”…Októberben mentünk haza Békéscsabára és egész úton pisilni sem mertünk megállni, nem hogy kávézni. 🙂 Az út vége felé már nem bírtuk tovább és megálltunk. És csodák csodájára nem ébredtél fel. Felváltva mentünk be a kútra és a végén még kávét is ittunk. Néztünk egymásra és nagyon boldogok voltunk. Loptunk magunknak 5 percet. Ez akkor nagyon nagy érték volt…Mindig csodálkozva hallgattuk azokat a történeteket, amikor a gyerekeket a kocsiban altatják. Nyugtáztuk, hogy Te nem tartozol közéjük. Ezt azért bántuk egy kicsit, mert nem szeretünk repülni, ahova csak lehet autóval megyünk. Már előre aggódtunk a leendő nyaralásaink miatt. De, ahogy minden más is, ez is megváltozott. Szereted az autózást, énekelünk, bohóckodunk, nézelődsz és alszol. Már mehetünk bárhova.

Egyszóval, mindig változnak a dolgok, mi pedig alkalmazkodunk. Ha jó valami, akkor hálát adunk és kiélvezzük…ki tudja meddig tart. Ha nem jó, akkor pedig azzal nyugtatjuk magunkat, hogy úgyis meg fog változni. 🙂

Kíváncsian várom, mi lesz a következő…:)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s