6. bejegyzés…szoptatás

Drága Kamilla!

Ma csináltad meg életed első plank-jét. Először a Papának, miközben videótelefonáltunk, utána lent a teremben, miközben edzést tartottam. Lassan fél éves leszel. Hihetetlen….Az én gondolataim már a hozzátáplálás körül forognak. Ez nagy lépés, hisz eddig csak anyatejet ettél. Erről írok most…

Imádok szoptatni! Szinte minden alkalommal hálát adok. Ha van körülöttem valaki, akkor hangosan, ha nincs, akkor magamban. Ha éhes vagy, jól laksz tőle. Ha álmos vagy, elalszol tőle. Ha nyűgös vagy, megnyugszol tőle… Közben nézlek és csodállak. Próbálom raktározni az érzéseket…Az érzéseket, amikor nézel rám a gyönyörű, nagy szemeiddel. Az érzéseket, amikor utána mély álomba zuhansz, és a mellkasomon alszol. Van, hogy órákat. Ha nincs sürgős dolgom, nem is teszlek le. Olvasok, vagy írok. Mint most is épp. 🙂

Vagy nevetek azon, hogy közben a trikóm pántjával csúzlizol. Vicceltünk is vele, hogy lehet íjász leszel. 😀

Apukád szokta kérdezni, hogy mi lesz velem ha már nem fogsz szopizni?! Fogalmam sincs, de az nyugtat, hogy ez még sokára lesz, és remélhetőleg lesz még egy-két testvéred, akivel ezt átélhetem…

A kezdetektől tudtam, hogy szoptatni szeretnék. A várandósságom utolsó két hónapjában, minden nap megerősítő mondatokat mondtam magamban. Főleg a szülésről szóltak, de volt egy, ami így hangzott: “Borcsit (akkor így neveztelek) hat hónapos koráig kizárólag szoptatom.” Bármit megtettem volna érte. Láttam olyanokat, akik sokáig tudtak, és olyanokat is, akik bár akartak, csak néhány hétig volt tejük. Mint mindig, most is tudni akartam mindent. Információt gyűjtöttem. Már pocakosan részt vettem egy három órás felkészítőn. Olvastam, kérdeztem.

Aztán megérkeztél, és jött a fekete leves. Amire nem lehet felkészülni. Iszonyatosan fájt. Fekete sebes volt az egész mellbimbóm. Amikor szopiztál úgy éreztem, mintha késeket szúrnának a hátamba. Könnyes lett a szemem a fájdalomtól. Minden alkalommal. Volt, hogy zokogtam közben. Ettél, én pedig sírtam. Volt olyan is, hogy már előre sírtam, mi lesz ha újra éhes leszel.

Szégyellem, de egyszer, amikor cicre tettelek és felszisszentem, apukád együtt érezve elmosolyodott, mire én kizavartam a szobából. Később bocsánatot kértem és megegyeztünk, hogy soha többet nem szólal meg, vagy ad ki bármilyen hangot, amikor épp szoptatok. 🙂

Azt mondják, hogy a szülés fáj. Igen. Fáj. De tudod, hogy amint megjelenik a baba, vége lesz. A szoptatás fáj. És úgy érzed sose lesz vége. Napi tízszer, tizenkészret teszed cicire. Ha nem alszik egy újszülött, akkor enni akar. Beindítani a tejtermelést. Ez ösztönös. Nagyon erősnek kell lenni.

Szerencsére egy hét alatt elmúlt. A fizikai része. Illetve érdekes, de annyi megmaradt, hogy mindig hányingerem van pár másodpercig, amikor megindul a tejem. Akár te indítod meg, akár magától indul meg, én tudom, mert elképesztő émelygés jön rám. 🙂

Volt még egy lelki része is. Minden nappal egyre jobban lettem. Már tudtam volna tenni-venni. De ha enni akartál, akkor nekem le kellett ülnöm a fenekemre. Persze megtettem, minden alkalommal. De az elején sokszor úgy éreztem magam, mint egy rabszolga. Mint akire rákiabáltak, hogy “kussolsz, leülsz és adod magad, most!” Tudom, hogy nem szép, amit írok, de tényleg így éreztem. Volt, hogy elindultam fürdeni…volt, hogy leültem volna vacsorázni…de Te sírva fakadtál és engem kértél. És én jöttem. Adtam magam…magamból. És milyen jól tettem. Az elején ugyan lázadva, tombolva a szabaságomért, de később már alázattal és boldogan. Megérte!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s